Vannak személyes történetek, amit fontos megörökíteni az utókornak.
Egyrészt magunk miatt, másrészt a jövő nemzedékének. Hú milyen nagy szavakat használok!
Császárságom története egy szép szpmbati napon kezdődött! Reggel még megnéztük a Macskafogó 2-őt, bevásároltunk karácsonyra, majd irány haza! Délután 17 óra körül, pár óvatlan keresztgyakorlat után elfolyt a magzatvizem.
Vártam a hatást, és érzést, hagytam átfolyni magamon...
De nem a csordogálás nem maradt abba. Sőt terebélyesedett.
Így hát elindultunk a kórházba a nőgyógyász, és a szülésznő javaslatára. Gyorsan megvizsgáltak, és befektettek egy szép kis szobába. Egy borzasztóan kényelmetlen ágyra. Így vártuk a fájásokat, amik elmaradtak. Éjszaka sok minden kavargott bennem, de aludni egy szemernyit sem tudtam. Kispöttyre gondoltam, és a vele kapcsolatos érzésekre.
Reggel 7-kor, mivel a fájások csaknem költöztek belém, mesterségesen felfújtak egy lufival. Hogy a méhem azt higgye, a baba elindult. Mit ne mondjak, nem volt egy kellemes élmény leszállni a viszgálaó asztalról. Azt hittem szétrepedek. És akkor kezdődött a vajúdás.
7-től 1-ig vajúdtam. Kedves párommal, szerelmemmel, gyermekem apjával. Közben nézegettük Kispötty ctg értékét, ami csak nem felelt meg a jó értéknek. Úgy tűnt, hogy én akár mit csinálok, ő alszik. Ő aludni kíván, hagyják békén, vagy békán? A fájásaimra nem reagált. Ez aggasztó volt. Hát jött a doki fehér köppenyben, hozott magával egy másik dokit, és ők ketten úgy döntöttek, hogy eljött a császármetszés ideje. Persze engem is megkérdeztek róla. Én meg szuszogva, fárdatan, kimerülten, aggódva, nem tudtam mi a helyes döntés. Csak reméltem, hogy jó kezekben vagyok, és a legjobb döntést hozza meg az orvosom. Így hát betoltak a műtőbe. Akkor már remegtem...
Levetkőztettek, én meg, mint a nyárfa remegetm, miközben a fájások továbbra is jöttek, mint a kísértet. Az altatóorvos olyan volt, mint egy áldott nagypapa, a többiek, mint a mintentudó orvosok. Valahogy így toltak be...
A párom odakint rémüldözött.
Aztán jött az érzéstelenítés, ami oly jól sikerült hogy rögtön elzsibbadtam. Melegség ömlött át rajtam, majd a bénultság odalent.
Maja baba gyorsan meg lett. A nyaka köré tekeredett a köldökzsinór, és már belepiszkított a magzatvízbe is. Egyébként nyugodtan aludt, még a felsíráshoz is lusta volt...
Megtörölték, megfürdették, és mehetett az apuhoz. Előtte persze odahozták hozzám, hogy egy pillantást vessek rá.
Utánna jöttek, az általam nem ismert rémálmok...
Mindenre fel voltam készülve, csak a folytatásra nem. Azt gondoltam túl vagyojk a nehezén, innen már minden jó lesz. Könnyű gyerekjáték. Rosszul hittem...
A császárságban az uralkodás a legnehezebb. Az út addig könnyű, és észrevétlen, maga a császárság azonban embert próbáló feladat. Legalább is nekem az volt.
Először is legalább 2 órán keresztül tart még az áldatlan remegés. Ilyenkor csak azt várod, múljon már el. De nem múlik. Aztán a műtét után 6 órával fel kell állnod. Ez a legelkeserítőbb. Akkor, és ott lehetetlennek tűnik, hogy erre te alkalmas vagy. Nem is vagy. Szerintem. Csak hát muszáj!
Ez az első feladat! Hozzá kell szokni, hogy mindennap van egy kis teljesítendő feladat!
Még a kórházban sem hagyják nyugton az embert!
Ez az elvárások helyszíne. S kezded magad napról napra rosszabbul érezni, mert jó előre tudod, hogy minden elvárásnak úgy sem lehet megfelelni. Mert a te szervezeted lehet, hogy nem olyan, mint ahogy a szakkönyvekben megírják! Vagy a tűrőképességed, vagy a fájdalomtűrésed stb. Ebben nagyon különbözőek vagyunk! Meg másban is, de ezt hagyjuk. Szóval elős feladat az ágyból való felállás. Miközben úgy érzed leszakad a hasad a helyéről. Szédülsz, el akarsz esni, eltűnni, nem létezni, felszívódni. És közben valahol a távolban tudatod apró zugában felfénylik előtted, hogy neked van egy kis babád, aki rád vár! Miközben te önmagaddal hadakozol, a babád önmagával hadakozik, mert hiányzol neki. Eltűnt a kettőtök duáluniója, és te nem vagy sehol. Erre a legtöbb baba alvással reagál. A szülés utáni "sokkot" alvással pihenik ki. Szóval a testi fájdalmak mellé ott van az önmarcangolás is, amivel nem jutunk előbbre csöppet sem...
Közben elindul a szopizás, elindul a kapcsolat...
A következő feladat, ami rád vár, az önálló pisilés katéter nélkül. Ki kell vonszolnod magad a wc-ig, le kell ülnöd rá, és fel kell tudni állni onnan. Ebben segített sokat a férjem. Ez egyedül nem nagyon sikerül.
A következő próbatétel a széklet! Ezzel kínlódtam a legtöbbet. A recept a következő! Vegyél 1-2 adag vazelines végbélkúpot, helyezd fel a megfelelő részbe, majd várd a hatást. Ha ez nem jön el, lehet próbálkozni a hashajtóval! Ha ez sem válik be, akkor imádkozz! Ezzel is kezdheted, a sorrend gyakorlatilag mindegy. A következő mentőötlet nálam a kávé. A kávé illat ugyanis beindítja a működéseket! Bevittem a wc-re és vártam a hatást! Nem maradt el!
Persze addigra az önértékelésed a nullával egyenlő! A doktorok egyszerűen csak császársonak hívnak, a nevedet még "névleg" sem tudják! Lesajnálkozó tekintettel néznek rád, ha 1-2 nap után nem produkálsz székletet! Akkor már nem is lehetsz a társadalom értékes tagja! Lenézenk azért is, mert ahelyett, hogy szaladnál az ágyadban szeretnél pihenni!
Aztán megkaptam Kispöttyöt a 2. éjszakán! Mondván, hogy nincs több ágy! Ami biztos igaz is.
Ekkor csak a jóindulatú szomszédokra számíthatsz, akik "normálisan" szültek, normális, sőt kedves anyák, akik megértik a helyzetedet, és segítenek! Éjszaka ugyanis a babák sírnak. Ez a dolguk. Neked pedig fel kellene kelned, és ringatni kellene a babát, hoyg megnyugodjon. Na ez az amire, egy frissen császározott nem képes. Persze lehet, hogy vannak akik képesek, és nem voltam az. Újabb kudarc...
Szóval adott egy erősen gyenge nőszemély, egy éhes, picinyke baba, kedves szobatársak (ha szerencsé vagy), és az álmatlan éjszakák. Miközben wc-re sem tudok kimenni egyedül! A könyvekben az szerepel, hogy a császáros "betegre" jobban oda kell figyelni, több segítséget kellene, hogy kapjon a nővérkéktől. Na természetesen ez csak a könyvekben van leírva. A valóság valahogy nem igazolja az elméletet!
Még jó, hogy van egy szerető, angyal férjem, aki mindenben segít! Akinek nincs ilyen, az pórul járhat.
Közben tudod, hogy egyszer úgy is vége lesz a fájdalomnak. Csak azokban a pillanatokbanezt nem tudod elhinni.
A következő feladat a szoptatás! Nagoyn nehezen indul be. A babát sokat kell mellre rakni, és ettől állítólag beindul a tejtermelés. Csakhát lassan, lassan. De megéri, mert tényleg beindul. A 3. napon már fejni is tudtam. Azt kapta Maja baba étel gyanánt!
A 4. napon jött a belázasodás. Ami állítólag normális, előfordul, a dokik mégsem hitték el, ezért egy napig bent tartottak. Pedig csak az volt a gond, hogy a cicimnél mértük, ami meg iylenkor sokkal melegebb, mint más testhajlatok.
Az 5. napon már lépcsőztem.
A kórházban tartozkodás iszonyú hosszúnak tűnt akkor. Persze a napok a babával 24 órát jelentenek, nem 18-at mondjuk.
Közben kaptam anti D-t, de azt is késve, mert túl elfoglaltak voltak a laborosok!
Hát röviden ennyit a kórházi történésekről, és az egészségügyről.
Annyit azért hozzá tennék, hoyga csecsemőosztályon sokat segítettek a szoptatásban. Nélkülük ma nem menne olyan jól, mint velük.
És persze nekik sincs könnyű dolguk. Sok a szülő nő, és kevés rá a nővér. De azért néhány kedves szó jól jönne mindenkinek! Dehát a kiégés szindróma! Jól ismerjük. Én a pedagóguspályáról!
Ott sem szívderítőbb a helyzet
